"Érintés ereje"

Az érintéssel kapcsolatosan meditáltam, hogy mi az, amit még megoszthatok veletek. Egyszer csak elém került egy Adam Jackson idézet és egyből bevillant, hogy mennyire imádtam az Igaz szeretet 10 titka című könyvét. A megjelenés után éveken át a családtagjaimat, minden barátomat és barátnőmet ezzel a könyvvel leptem meg. Azzal a mély szeretettel osztottam meg a könyv bölcsességét, amilyen transzformatív volt számomra minden története. Most ismét elővettem, illetve interneten megkerestem, mert a könyv formátum épp nincs velem. És elolvastam az "ÉRINTÉS EREJE" című fejezetet.....mélyen átéltem a történet szereplőjének helyzetét és egy emlékkép villant be, amelyet most szeretnék megosztani veletek. Nagyon mély élmény és most nagyon sebezhetőnek érzem magam, hogy ezt megosztom. Kérlek, fogadd tőlem szívből jövő szeretettel. 
A történet egy kórház sebészorvosáról szól, amikor először hall a szeretet és az érintés csodás gyógyító hatásáról, majd ő is megtapasztalja.
A nagymamámmal töltött utolsó órák emlékei zúdultak most rám. 6,5 és fél éve történt és most olyan kristálytisztán érzékelem minden érzékszervemmel még a kórházi illatot is, hogy én vagyok meglepődve.
Vasárnap este, mielőtt visszautaztam volna Budapestre a veszprémi kórházból, megszorította a kezem, közel húzott magához és azt mondta: Andikám, gyere haza minél hamarabb! Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy ez most mit jelent... hogy ha elmegy, költözzek haza a szüleimhez? De ennek mi értelme, hisz már régóta Budapesten élek és egy jó állásom van, mit keresnék én ismét a kisvárosban?....és ez ment órákon át, mire megérkezett a válasz? NEM! mostantól minden nap munka után leutazom és hajnalban vissza. Hétfő délután 5 órakor indultam is, 7 óra előtt már lent voltam és anyukámat váltottam a kórházi ágy mellett. Elmesélte, hogy madártejet kért és jóízűen megette. Most aludt el nemrég. Én odaültem az ágya mellé és megfogtam a kezét. Órákon keresztül csak simogattam és odabújtam hozzá az arcommal is. És végigfutottak bennem a gyermekkori élmények, akkor is tisztán, mintha csak tegnap lett volna.. hányszor simogatta a fejemet és ültem az ölében, és hányszor simogatott hasonlóképp, mikor elaludni készültem, vagy az arcomat lágyan érintve ébresztgetett. Mennyire lehet érezni a szeretetet egy érintésben szavak nélkül is. Most is végigfutott az egész testemen ez az érintés, mert ez teljesen belém ivódott.

És én ott ültem órákon át, ő nem ébredt fel, de én némán beszéltem hozzá, meséltem neki azokat a történeteket, amelyek eszembe jutottak és éreztem, hogy hallja, amit mondok. Az arca teljesen kisimult és a találkozásunk elején még nem is sejtettem, hogy mekkora csodában lesz most részem, hogy míg ő ott volt az én születésemkor és az első mozdulataimnál, amikor először megszólaltam és felálltam, bölcsibe, oviba, suliba mentem és a diplomaosztóimon, addig én ott lehetek vele az utolsó pillanatokig, amíg el nem távozik másik dimenzióba. És nem is volt szükség itt szavakra, mert az érintésen keresztül tökéletes volt minden együtt töltött pillanat. 

Azóta is nap mint nap tapasztalom, hogy mennyire fontos az érintés az életünkben. Milyen hatással van ránk egy szeretetteljes vagy akár egy elutasító érintés. 

Érintsd meg most magad vagy a közeledben lévő szerettedet, párodat, gyermekedet, szülődet szívből jövő szeretetteddel. Addig, amíg teheted. Minden pillanatotokat aranyozd be szerető érintéseddel. Nem tudhatod, hogy mikor és egyáltalán lesz-e következő alkalom.

Ebben a rohanó világban, amikor a távkapcsolódás és az internet által nyújtott "csodákban" egyre kevesebb idő, lehetőség nyílik a fizikai kapcsolódásra, ezt esszenciálisan fontosnak tartom. Én minden nap hálás vagyok az informatika fejlődéséért és az általa nyújtott lehetőségekért, hisz anélkül most ez az írás sem érkezett volna meg hozzád. 
Csak arra kérlek, gondold át, hogy mennyivel többet adhatsz magadból, ha napi 5 perccel kevesebbet vagy "távkapcsolódásban" és azt az 5 percet a szeretteiddel töltöd, teljes fókuszoddal. Ha pedig éppen egyedül vagy, akkor ezt az 5 percet magaddal töltheted, Önmagad Ölelésében. Érezd meg a gyógyító hatását Önmagadra. Sok-sok szeretetteljes 5 percet és örömteli ölelést kívánok!

Kapcsolat

1063 Budapest Szív utca 30. 3/11.
t: +36 30 900 5452
e: girishaandrea@gmail.com
Szeretettel várom a jelentkezőket!
Írjon nekem!




Neme