4 nap 1 csakra minitréning sorozat / Gyökércsakra

Ha energetikai rendszerünk, a csakráink harmonikusan működnek, akkor mi magunk is harmóniában vagyunk, nem betegszünk meg, a saját életünket éljük, és nyilván boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, kreatívabbak is vagyunk. Ezért azt gondoltam, hogy vegyük elő ezt a témát újra, és szeretnélek arra buzdítani, hogy kezdj el az energetikai rendszereddel dolgozni! 4 napon keresztül fogunk foglalkozni egy csakrával, és ebben a négy napban megadok Neked minden segítséget, hogy egyensúlyba hozd az adott életterületedet! Kezdhetjük?

 

GYÖKÉRCSAKRA / 1. Nap

A hét fő csakrából a legalsó a Gyökércsakra, szanszkritul Muladhara csakra. A gerinc alsó végénél helyezkedik el, a farokcsontnál, illetve a gát területén. Ez a csakra felelős a földdel való kapcsolatunkért és a saját testünkkel való kapcsolatunkért is. Színe a vörös, de ha erősíteni szeretnéd a gyökércsakra működését, a föld színei, barna és khaki árnyalatok is alkalmasak erre. Lehet például ilyen színű ruhákat, különösen alsóneműket hordani. 
A gyökércsakrán keresztül kapcsolódunk a földi energiákhoz és egyrészt rajta keresztül áramoltathatjuk az energiákat a felsőbb csakrák felé, másrészt a magasabb spirituális energiákat a gyökércsakrán keresztül tudjuk az anyagi síkon megerősíteni.

A gyökércsakra kulcs kérdései: biztonság, stabilitás, pihenés és cselekvés egyensúlya.

Kérlek gondolkozz, meditálj ezeken a fogalmakon és a hozzájuk való viszonyodon!

  • Mikor érzed magad biztonságban? Mikor érzed fenyegetve magad? Ez inkább érzelmi biztonság vagy fizikai? 
  • Mennyire vagy egyensúlyban? Mi tud kibillenteni? Mit jelent számodra a stabilitás? 
  • Folyton csinálsz valamit? Pörög az életed ezres fordulatszámon, és nincs időd megállni? Egész nap unatkozol és arra vágysz, hogy végre történjen már valami, ami kimozdít ebből az állapotból? Meg tudod tartani az egyensúlyt az aktivitás és a passzivitás között?

 

 

 

GYÖKÉRCSAKRA/ 2. nap

Meg tudtad válaszolni a tegnapi kérdéseket? Mi lett a konklúziód a gyökércsakráddal kapcsolatosan? Mai napi feladat, értékeld a Gyökércsakrád!

IGENnel vagy NEMmel válaszolj a következő állításokra. Ha 4 vagy annál több NEM a válaszod, az arra utalhat, hogy a gyökércsakrád harmonizálására van szükség. Figyeld a héten a gyökércsakra harmonizálását segítő további posztokat!

Amennyiben a válaszaid közül 4 vagy annál több az IGEN, az csodálatos! A gyökércsakrád harmónikus.

  •  Jól érzem magam a testemben.
  • A legtöbbször egészségesen és kiegyensúlyozottan étkezem.
  • Rendszeresen mozgok.
  • Rendszeresen időt töltök a természetben.
  • Anyagi bőségben élek és teljes mértékben képes vagyok kielégíteni szükségleteimet.
  • Örömmel élem a mindennapjaimat, elégedett vagyok és boldog!
  • Fókuszált vagyok, könnyedén koncentrálok arra, amit éppen csinálok.

 

 

 

GYÖKÉRCSAKRA/ 3. nap

Ha az előző két nap feladatai megerősítették, hogy a Gyökércsakrád harmonikusan működik, akkor: Csak így tovább, gratulálok!!!

De ha arra a felfedezésre jutottál, hogy valami nem stimmel ezzel az energiaközponttal kapcsolatban, akkor adok néhány tippet, hogy egyensúlyt teremthess a Gyökércsakrádban:

  •  Figyelj oda környezeted tisztasására és tegyél rendet magad körül.
  • Menj ki a szabadba, sétálj a füvön (mezítláb – majd kicsit jobb időben), ölelj fát.
  • Keress olyan testmozgást, ami örömet okoz neked és feltölt energiával, legyen ez akár statikus akár dinamikus mozgás.
  • Figyelj oda az étkezésedre, hogy minél teljesebb értékű táplálékkal (vitaminokkal, ásványi anyagokkal) és tiszta vízzel tápláld lelked templomát, a fizikai testedet.
  • Figyeld meg tested jelzéseit – tanuld meg, hogy jelzi előre tested egy betegség tüneteit, vagy hogy mikor van szüksége pihenésre.
  • Viselj vörös színű ruhát a Gyökércsakrád aktivizálásáshoz.

Ezeket az apró változtatásokat érdemes egy ideig alkalmaznod, amíg úgy nem érzed, hogy a biztonságérzeted, a életedben a passzivitás-aktivitás, illetve a belső egyensúlyod, stabilitásod a helyére került. Be is építheted életvitelszerűen a mindennapjaidba ezeket a változásokat, vagy csak azokat a változtatásokat, melyeket hasznosnak gondolsz, hogy megőrizd az egyensúlyt!

Ne felejtsd el, akár napi 5 perc, amit rendszeresen magadnak dedikálsz is már változást hozhat az életminőségedben, az önmagadhoz való kapcsolódásban, az önértékelésedben!

Ha úgy érzed, hogy egyedül nem megy, akkor szívesen kísérlek végig az úton, figyelemmel, szeretettel egy online ThetaTantra coaching vagy ThetaHealing formájában. 

 

 

 

 

GYÖKÉRCSAKRA/ 4. nap

Elérkezett az utolsó napunk, a két elemző nap után, két feladatos nap következik, hogy megtartsuk az egyensúlyt :)

A Gyökércsakra egyensúlyba hozásához további ötleteket hoztam Neked, hogy kiválaszthasd, amit szívesen használsz közülük.

  • színterápia: vörös vagy föld színek
  • ásványok: rubin, vörös jáspis, fekete ónix, füstkvarc viselése, marokkőként való használata
  • főzés, kenyérsütés, kertészkedés, agyagozás
  • vizualizációk: vörös szín, vagy egy vörös örvény a farokcsontnál, egy hatalmas, erős fa, egy rendíthetetlen hegy vagy kőszikla.

És néhány megerősítő mondatot is figyelmedbe ajánlok, amit mantraként magadban vagy hangosan kimondva, esetleg papírra felírva a lakás olyan pontjaira, ahova sűrűn vetődik a tekinteted kitéve, vagy a tükörre kiragasztva is nap mint nap elismételhetsz:

Mindenem megvan, amire szükségem van.
Bőséggel teli az életem.
Szeretem és tisztelem minden részét a testemnek.
Testem minden sejtje élettel, vitalitással teli és egészséges.
Biztonságban vagyok.

 

 

Kapcsolat

1063 Budapest Szív utca 30. 3/11.
t: +36 30 900 5452
e: girishaandrea@gmail.com
Szeretettel várom a jelentkezőket!
Írjon nekem!




Neme