Kalandos utazásom - Utazás?! Egy kaland?!….a kezdet….

Sokatok tudja, hogy elég sokat utazom. Most szeretném megosztani veletek, ami tegnap és ma történt velem, tapasztalásaimat és megéléseimet, illetve hogy ilyen helyzetben mit jelent, hogy te választod meg a nézőpontodat és hogy éled meg az adott "élményt". Egyrészt az utazási tapasztalataim sokat segítettek a helyzetek kezelésében, azonban a tanulási folyamat minden helyzetben megjelenhet és az, hogyan reagálunk stresszes helyzetekben.
(Most ez kicsit hosszúra sikerült, megtisztelsz, ha végigolvasod és kommentálod)

Tegnap este átszállással repültem és az első gép már 30 perces késéssel indult, az átszállásra egy nagy reptéren egy órám volt az eredeti menetrend szerint. Még a beszállás előtt megkérdeztem, hogy elérem-e a csatlakozást. Megnyugtattak, hogy mivel EU-n belül utazom, a kapu ugyanabban a terminálban lesz és a nagy gép a terminálhoz fog megérkezni.

A leszállás előtt megkértem a légikísérőt, hogy előbbre folyosó mellé ülhessek, hogy mielőbb elhagyhassam a gépet. A fiatalember kedvesen mosolyogva mondta, hogy "nyugalom, megvár a csatlakozás, ugyanaz a légitársaság". Igy még mindig nyugodt voltam, bár mi tagadás emellett belső izgalom is volt bennem. Közben végigfutott már több verzió is bennem, ha a nagyvárosban kell töltenem az éjszakát; ha a csomagom nem érkezik meg és reggel tárgyalásom lesz.... A gép a reptér egy távoli pontján állt meg és busszal szállítottak bennünket az épülethez. A vasárnap esti zsúfolt reptéren nyugdíjas  vezetési stílusban jutottunk el a terminálhoz, minden megállás és elsőbbség adás óráknak tűnt, de tudtam, hogy rajtam majd az múlik, hogy mennyire gyorsan tudok a tömegben futni és tájékozódni. Szerencsére azon kevés útjaim egyike a mostani, ahol kézipoggyászom nem volt, így ez megkönnyítette a helyzetem. Kinyílt a busz ajtaja és elkezdtem rohanni a tömegben és a másodperc töredéke alatt jött egy megérzés, hogy a kapu számát nézzem meg, igaz szerepelt a repjegyemen egy kapuszám, de azért....az első óriáskijelzőn kerestem....és vicces volt mert egy oszlopon vagy 5 kijelző volt és körbeforogtam, mire az utolsó megtaláltam a legkorábban induló gépek között.....a megérzés helyes volt....más kapunál volt a beszállítás....na ekkor elinduuuuuult a "gyalogkakukk" ....büszke voltam a gyors tájékozóképességemre és az 500 méteres sprint teljesítményemre. Megérkeztem a kapuhoz, ahol még időben odaértem pár perccel a kapuzárás előtt. Elértem!!!! Egy úriember még maga elé is engedett. Itt már az volt a következő kérdésem, hogy a feladott bőröndöm is felkerül erre a gépre? A hölgy ellenőrizte a rendszerben és mutatta, hogy látja, hogy átkerült erre a gépre. Mosolyogva elindultam a gép felé. Majd egy "ismerős" érzés az emlékképpel együtt bevillant mint egy déja vu, amikor az első alkalommal 2003-ban ugyanezt a választ kaptam, és a bőrönd nem érkezett meg....elfoglaltam az ülésem, majd vártunk és vártunk, a körülöttem ülők elkezdtek zúgolódni, egy földi reptéri kolléga is feljött és megszámolt bennünket, majd a pilóta bemondta, hogy egy utasra vártunk, de most már indulunk csak a felszállási engedélyre várunk. Ekkor óriási megkönnyebbülés volt érzékelhető a térben. Aztán egy újabb közlemény, hogy mégis várunk még egy utasra...hálát éreztem, hogy engem is megvártak és bevillant néhány alkalom, amikor még ennél is sokkal élesebb helyzetben értem el csatlakozást, amikor abszolút rajtam múlt a késés...így teljesen átéreztem a késésben lévő utas helyzetét....a helyi utasok (nemzeti sajatossagokkal) azonban tejesen másképp reagáltak erre az információra....én szerencsére szó szerint nem értettem, de a testbeszéd, a hangsúly mindent elárult. Aztán nehány perc múlva már csukódtak az ajtók, néhányan még egy gyors telefont intéztek...a hangulat megnyugodott....kb. 30 perc késésben voltunk....na és ekkor nálam indult be valami, visszaérkezett az az érzés, amit a gépre beszállva éreztem....mi lesz, ha a bőröndöm mégsem érkezik meg? De hát 1 óra volt rá, és a gépben is láttuk....Aztán elindult egy mozi, hogy 2003 óta 4 alkalommal (2003, 2009, 2013, 2014) történt velem ilyen, és végigfutott bennem, hogy mikor hogyan reagáltam le, mit tanultam belőle....és most teljesen nyugodt voltam.... tisztálkodás rendben lesz, fogkefét tudok kérni a hotelban, az öltözékem elfogadható lesz a hétfői tárgyalásokon (bár én mindennap tiszta ruhàt viselek, az éjszaka közepén reggel 9-ig vásárolni nincs lehetőségem) a sminkkészletem nálam van ..és a korábbi tapasztalataimhoz képest most mosolyogtam az egészen, nyugodtan, békésnek éreztem magam....és még akkor is, amikor tényleg nem érkezett meg, és még akkor is, amikor felvették a jegyzőkönyvet, amikor bejelentkeztem a hotelba, amikor ma reggel először osztottam meg az itteni kollégákkal, mikor megkérdezték, milyen volt az utam. És egész nap.....közben láttam a sajnálkozó arcokat, aztán volt, aki együttérzően reagált. Figyeltem magam kívülről és kibillenésnek, szégyenkezésnek, "szegény énnek" kicsi nyoma sem mutatta magát, örömtelien, energikusnak, inspiráltnak éreztem magam egész nap még az esős, borús időjárás ellenére.

Aztán délutánig semmi hír nem érkezett a reptérről, ami nagyon furcsa volt, hisz félóránként van gép a két város között. Én pedig a munkamegbeszélések után elmentem egy vásárló körútra - bár most egyáltalán nem voltam shoppingolós hangulatomban. 1-2 boltot ismertem, viszont nekem tetsző ruhát nem találtam a divat fővárosában...1,5 óra után sem....ekkor tört rám valami elemi erővel, mint egy cunami.....a sötét utcán a szemerkélő esőben kerestem, hogy miért jött ez a kétségbeesés, összeomlás, mit tanít nekem ez a helyzet? Sikerült hamar beazonosítanom, hogy nem bírok időnyomás alatt olyan ruhadarabot venni, ami nem üti meg az én minőségemet. És annyi gyönyörű darab van, amit különös gondossággal válogattam össze, amikor egymásra hangolodtunk. És a mostani hangulatom hoz illő ruhákat, kiegészítőket válogattam össze ezekre a különleges napokra, amelyek ott vannak valahol a bőröndömben. Annyira szeretek minden darabot és olyan örömmel viselem őket, mennyi különböző helyzetben, környezetben, érzelmi állapotban voltak velem....tudnànak mesélni az biztos. És most nem érzem, hogy újat szeretnék, nem érztem eddig a vonzást, mindegyik boltból pillanatok alatt kifordultam. Ebben a pillanatban felhívtam a helyi kolléganőt, akit korábban megkértem, hogy kérdezzen utána.  Aztán késő délután megérkezett, hogy megvan és kiszállításra átadták, és legkésőbb reggelig kiszállítják. Ekkor egy óriási nyomás ment le rólam. Azért még az üzletek zárásáig sétáltam a korábbi feszültség érzése nélkül. Már csak felszabadultságban és abban az izgalmas kíváncsiság érzésben, hogy vajon ott vár-e már, mikor visszaérkezek a hotelba. Nem, még nem érkezett meg, kaptam a választ, de már egyfajta bizonytalanság érzés nélkül fogadtam, mert már egy lépéssel közelebb van hozzám. Továbbra is figyelem magam, hogy milyen érzések jönnek fel, amíg megérkezik. Köszönöm, ha végigolvastad.

Folytatás a következik.